Kezdődik a játék

2013 június 4. | Szerző: zsuzsu |

Nos, ahogyan ígértem, megírtam egy leendő irodalmi alkotás indítását. Akinek kedve van hozzá, írjon folytatást. 2-3 nap áll rendelkezésre. Jó szórakozást + 

 

“Szülőanyámat  Marinak hívták és  33 éves volt. Soha, senki nem szólította Marikának, Maricának, csak Marinak.  Amikor szóltak hozzá, az gyakran  ostor pattintásnak hangzott, amelynek hegyével az arcába csíptek.  Ami  még ha férfi lett volna, akkor sem nevezték volna vonzónak. Inkább csontosnak, talán még torznak, főleg, ha mérges volt. Márpedig ez gyakran előfordult. Senki nem érzett erős késztetést, hogy a képét  bámulja. A fogait valamikor 20  évvel ezelőtt egy, a foglalkozástól eltiltott részeg fogtechnikus hozhatta össze, aki még a sorrendre sem figyelt. Nos, ennek a remekműnek a színe pedig minden képzeletet felülmúlóan meghatározhatatlanná vált az elmúlt évek folyamán. Nem a Szülőanyám lendítette fel a fogkrémek forgalmát. Nagy baj nem volt, mert  összesen 6-7 ilyen tákolmány jelentette a felső fogsorát. A  Máriaként lánynak anyakönyvezett Szülőanyám alakja göncökkel  burkolt, akácfa-törzsre emlékeztetette azt, akinek nem volt ideje elfordulni, mielőtt őt észrevette volna.. Minden szimmetria, arány hiányzott az egész alakból. Isten félresikerült teremtménye volt. A teremtő biztosan tüsszentett, és félre fordult, amikor Mari szüleit véletlenül, szándéka ellenére, olyan sok évi várakozás után apává és anyává tette.

A nagyszüleim falun éltek, nagyapám negyvenedik, a nagyanyám harmincadik születésnapján bőven túl járt.  Kimondatlanul, de elfogadták, hogy nem fognak utódot maguk után hagyni. Viszonylag jó anyagi körülmények között éltek, bár ennek külsőleg nem sok jelét adták. Nem tartották a falu, általuk lustának és dologtalannak tartott népével a kapcsolatot. Jól megvoltak maguknak. Egész életükről nem sok részletet tudok, csak annyit, amennyit Szülőanyám elmesélt azon ritka alkalmakkor, amikor sikerült valakit olyan helyzetbe hozni, hogy az illető kénytelen volt őt meghallgatni. Ezek általában a különböző hatóságok képviselői voltak, akik nagy gyakorlattal rendelkeztek „a hallom amit mondasz, de nem érdekel” játékban.

A fantáziátlan, örömtelen egyik éjszaki együttlétük gyümölcseként a kiszámított időre megszületett a   Szülőanyám, aki a  keresztelőn  örökre és visszavonhatatlanul megkapta a boldogságos Szűzanya , a  Mária nevét. Szülőanyám nőtt, növekedett, de a magzati korból hozott rondaságát nem sikerült levedleni. A nagyszüleim kevélysége benne is gyökeret vert. A rútsága mellé még kiállhatatlanságot is növelt magában. Ebben súlyos felelősséget viseltek a nagyszüleim, akik számára a Szülőanyám megszületése a tökéletes család létrejöttének illúzióját meghozta.

Szülőanyámhoz valahogy   barátnők sem akadtak.  A nagyszüleim megmagyarázták neki, hogy ennek csak a lehetséges barátnők a vesztesei. Azok a libák úgysem méltóak arra. hogy rájuk pazarolja a drága idejét.  A  falubeli fiúkkal pedig sehogy sem jött össze a kellemes időtöltés.  Durva tréfákat sütöttek el vele kapcsolatban, ha egyáltalán megemlítették. A neve gyakran a kecskével összefüggésben merült fel.  Jókat röhögtek, amikor az alkohol kellően feltüzelte a fantáziájukat.

Igy éldegélt a három tagú családom. Igazán jól megvoltak magukban, nem érezték semminek a hiányát. Nagyapám, ahogy egy férfinak kell, intézte a család pénzügyeit, vetett, szántott, aratott, a termés bekerült a csűrbe, a kamrába. Nagyanyám ott volt mindig, ahol lennie kellett. Marit nem nagyon terhelték, nehogy sokat dolgozzon. Még megfázhat a mezőn, aztán köhögni fog, esetleg még lázas is lesz, amibe bele lehet halni. Ezt a nagyszüleim nagyon nem szerették volna. Az iskola sok gondot okozott szülőanyámnak. Nem is sokáig bírta, az általános iskolát sok-sok kínlódás árán végezte el. De ennek mellékhatást, sőt még hatását sem érzékelte sem a Szülőanyám sem a környezete. A tudás és az abból származó haszon nagy ívben, messze elkerülte .

A család boldogságának egyszer csak vége lett, csőstől jöttek a bajok, amely soha nem jár egyedül. Nagyapám megbetegedett, és hamarosan befejezte a földi pályafutását. Úgy hagyta itt a tudatlan nőket, hogy nem volt ideje, hogy a nagyanyámat vagy a szülőanyámat   beavassa   a pénzügyi ismeretekkel  terhelt mindennapi teendőkbe. A két asszony a sok sírás, a magány, a tehetetlenség miatt nem is vette észre, hogyan gyűlnek a befizetésre váró csekkek, a felszólító levelek. Senki nem intézte el az asszonyi értelmet erősen meghaladó teendőket. Korábban, nagy nehézségek árán szülőanyám elvégezte a bolti eladói iskolát. Csekély szakmai ismereteit, emberi képességeit  nem sokáig tudta hasznosítani, mert a munkahelye megszűnt. Más megoldás híján, gyarapította a szociális  segítségre szoruló szegények egyébként sem néptelen táborát. Ahogyan érkeztek a fizetési felszólítások, a két nő csak szidta a világot, hogy mindenki az ő pénzüket akarja. Nagyanyám egy laza mozdulattal  bedobta a tűzbe, ahol elégtek  a befizetésre szolgáló sárga lapok. Úgy érezte, egyszer és mindenkorra megoldotta az összes problémát.

Örömteli helyzetük kikezdte Nagyanyám egészségét, infarktust kapott.  A szíve nem bírta a stresszt,  aminek nagy részét ő maga gerjesztette.

Szülőanyám itt maradt egyedül ebben a gonosz világban, és senki segítségére nem támaszkodhatott.  Hatalmas fájdalma, a nagyszüleim halála miatt keletkezett végtelen űr, amit soha senki nem fog betölteni, hosszú időre megbénította egyébként sem nagymennyiségű tenniakarását.

Vigaszra, együttérzésre, megértésre vágyott, és kereste is. Nem törődött vele, mert fel sem fogta, hogy mint minden számlát, ezt is  később ki kell fizetni. Nem mindig lehet minden fizetési felszólítást a tűzbe hajítani, mint ahogyan azt a nagyanyám tette.

Nagy reménytelenségében akadt valaki, aki nadrágot hordott, és aki eldöntötte, megvigasztalja szülőanyámat. Módszere annyira hatásosnak bizonyult, hogy eggyel több embert hagyott ott a házban, mint amikor odament a szülőanyámhoz. A vigasztaló az Apám volt, akit soha többé nem látott Mari. Szülőanyám nem sokat törődött a jövőnkkel, amelyből már én is részt kértem. Azt hitte, majd ez is úgy lesz, mint az elégetett csekkek, majd csak lesz valahogy. Ehhez volt szokva, nem ismert más módszert a problémák megoldására.”

Ide jön a folytatás……